Elindul a TERMESZ – természetjáró evangélikusok szövetsége

Elindul a TERMESZ – természetjáró evangélikusok szövetsége

Share this content.

Forrás: MEE OI Gyülekezeti és Missziói Osztály
Ezzel a meghívóval azokat szeretnénk megszólítani, akik a keresztyén lelkiséget – imádság, elcsendesedés – szívesen és magától értetődően kapcsolják össze a mozgás, a természetjárás örömével, és lenne kedvük részt venni egy olyan hétvégén, ahol ez a kettő – lelkiség és a szabadban való mozgás – úgy fonódnak össze, mint az imádságra kulcsolt kezek.

A későbbiek során, ha sikerül a túrázó evangélikusok kis közösségét létrehoznunk (TERMESZ – természetjáró evangélikusok szövetsége), szeretnénk további hétvégéket, táborokat, közös kirándulásokat szervezni, illetve helyi gyülekezeti „termeszbolyok” létrejöttét kezdeményezni.

Az első hétvége: 2018. szeptember 28–30, Piliscsaba, Béthel Evangélikus Missziói Otthon

Várjuk érdeklődő felnőttek, fiatalok, baráti vagy gyülekezeti kisközösségek, gyermekes családok jelentkezését. Alsó-felső korhatár gyakorlatilag nincs, minden érdeklődőt várunk, a gyerekek felügyeletéről a részt vevő családok gondoskodnak a túrákon és más alkalmakon.

A részvételi díj felnőtteknek 10 000 Ft, 14 év alatti gyermekeknek 5 000 Ft a teljes hétvége teljes ellátással (péntek vacsorától vasárnap ebédig), 0–3 éves korig ingyenes. Az utazást Piliscsabára mindenkinek egyénileg kell megoldania.

Tervezett program:

Péntek: vacsora után ismerkedés, közös játék, áhítat.

Szombat: testi-lelki bemelegítés, kb. 10-15 kilométeres túra a környéken, túra közben egyéni és közösségi gyakorlatok a tudatos jelenlét, Isten, a természet, a közösség felé megélt nyitottság jegyében. Este előadás, beszélgetés.

Vasárnap délelőtt: „mozgó istentisztelet”

Jelentkezni, illetve érdeklődni a gyulmisz@lutheran.hu e-mail-címen lehet június 30-ig.

Kérem a lelkészkollégákat, hogy ezt a lehetőséget hirdetés, továbbítás, megosztás útján segítsenek terjeszteni a gyülekezeti tagok körében.

Egy sokak számára áldásos és örvendetes kezdeményezés reményében várjuk szeretettel a jelentkezéseket:

A Gyümi-csapat nevében Németh Zoltán lelkész, a hétvége szervezője és felelőse.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!