Szavak nélkül szeretni – Film egy különös románcról

Szavak nélkül szeretni – Film egy különös románcról

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Illisz Balázs Gergely
Guillermo del Toro, a gótikus horrormesék mestere ismét a rendezői székbe ült, hogy egy újabb sötét, de elbűvölő filmmel örvendeztessen meg minket. A víz érintése egy nem mindennapi szerelem történetét meséli el, és komoly esélyekkel indul az idei Oscar-díj-átadón.

Az 1960-as évek Amerikájában járunk. Történetünk főhőse, Elisa csendes, nyugodt életet él. Egy kisvárosi mozi felett lakik, van egy kedves szomszédja, Giles, éjszakánként pedig a barátnőjével, Zeldával takarítóként dolgozik egy titkos katonai laboratóriumban. Elisa nem boldog: némasága miatt nehezen tud kommunikálni és megnyílni mások előtt.

Mindez megváltozik, amikor a titkos laborba egy humanoid felépítésű, de kétéltű vízi lényt hoznak, amelyet az Amazonas folyóból fogtak be. Ahogy Elisa megismeri a furcsa szerzetet, rájön, hogy egyformán magányosak. Azonban kibontakozóban lévő kapcsolatuk veszélybe kerül, amikor kiderül, hogy a laboratórium igazgatója fel akarja boncolni a vízi szörnyet. Elisának minden követ meg kell mozgatnia, hogy megmenthesse az egyetlen olyan lényt, akivel szavak nélkül is megértik egymást, és aki elfogadja őt olyannak, amilyen.

Első ránézésre A víz érintése nem tűnik többnek egy különös tündérmesénél, mondanivalója mégis érvényes napjainkban is. Bár Hollywood és a filmipar sokat fejlődött a fogyatékkal élők reprezentációjában, sokan még mindig úgy tekintenek rájuk, mint – kis túlzással – a filmben szereplő békaemberre. Pedig nekik is szükségük van a társas kapcsolatokra, és éppúgy kínozza őket a magány, mint bárki mást. A néma takarítónő és az emberszabású vízi lény románca szépen, bár néha kissé giccsbe hajlóan előadott történet arról, hogy a legváratlanabb helyeken találhatja meg az embert a szerelem.

Guillermo del Toro keresve sem találhatott volna ehhez a sztorihoz jobb helyszínt a hatvanas évekbeli Amerikánál, ahol a hátrányos megkülönböztetésben nemcsak a fogyatékkal élőknek volt részük, hanem a feketéknek és a melegeknek is, és ahol a hidegháborús paranoia közepette minden gyanús alakban orosz kémet láttak. A rendező védjegyévé vált vizualitás most is jelen van, a békaember maszkja és kinézete pedig különösen látványosra sikerült.

A színészek közül egyértelműen Sally Hawkins viszi a pálmát: Elisa szerepét igazán érzékenyen formálja meg. Rajta kívül az igazgatót alakító Michael Shannon nyújt emlékezetes alakítást, ahogy a Bibliából idézve és istent játszva akar uralkodni mindenki felett a laboratóriumban.

A víz érintése nem akarja megváltani a világot, de amit vállalt, azt teljesíti. Sötét atmoszférájú kémtörténet, ugyanakkor kedves tanmese a szeretet erejéről. Vajon ez elég lesz-e ahhoz, hogy Guillermo del Toro megkapja érte az Oscart?

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 9–10. számában jelent meg 2018. március 11-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.

Címkék: film - ajánló -

Az evangelikus.hu minden olvasója számára biztosítani szeretné a lehetőséget arra, hogy Facebook bejelentkezés után közvetlenül hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. Így a hozzászólása a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha Ön még nem regisztrált, itt megteheti: www.facebook.com. Oldalunkon a megjelenést követő egy hónapban van lehetőség kommentelni, utána lezárjuk ezt a lehetőséget. A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!