Napi ige
„Megöntözöd onnan fentről a hegyeket, alkotásaid gyümölcsével jól tartod a földet.” (Zsolt 104,13)
„Amikor pedig jóllaktak, [Jézus] így szólt tanítványaihoz: Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba! Összeszedték tehát, és tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékával, amit meghagytak azok, akik ettek.” (Jn 6,12–13)
Az orgona olyan, mint egy gyülekezet
Régi hangszerek születnek újjá Veresegyházon
Hogyan érhetjük el a Z generációt?
Szlaukó-Bobál Orsolya publicisztikája
Angyalok nyomában két keréken és gyalog
Városi séta – irodalommal
Titkok, kalandok, hihetetlen történetek
Ünnepélyes díjátadón gyűltek össze az evangélikus olvasóverseny résztvevői
Nem kívánt örökség
A családtagoknak is meg kell küzdeniük az ügynökmúlttal
A 2024. évi missziói pályázat nyertesei
Bátorság és újjáépítés
Országos kórustalálkozó Kiskőrösön
„Hála, hogy ébren szentegyházad!”
Beiktatták a Bács-Kiskun Egyházmegye elnökségét és tisztségviselőit
Anya- meg aparobot mellett jobb gyereknek maradni
Ki alkalmazkodjon kihez? – Interjú Steigervald Krisztián generációkutatóval
Templomsorsok – mi történik, ha elfogy a gyülekezet?
Körkép Bikaltól Murgáig és azon is túl
Nem hétköznapi ügyek és élethelyzetek
Átadták a 2024. évi Bornemisza Péter- és Írónád díjakat
Istennek nem a lemondásod, hanem a szíved kell
Sportoló lelkészek lélekről, testről, böjtölésről
Jól beverték Dávid orrát
Avagy kell-e a művészettörténetet végképp eltörölni
Házastárstalálás az interneten?
Tudatosság, kitartás és a folyamatos tanulás lehet a siker kulcsa
május 16.Csütörtök Budapest, Szent István Könyvhét 16:00 – 17:00 Könyvbemutató: Dietrich Bonhoeffer - A szabadság felé vezető útonA Luther Kiadó május 16-án (csütörtökön) 16 órakor mutatja be a Szent István Könyvhéten mutatja be Dietrich Bonhoeffer - A szabadság felé vezető úton című kiadványt. |
május 16.Csütörtök 1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 3. 17:00 – 21:00 PIKNIK – Ökumenikus zenés istentiszteletA Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) Ifjúsági Bizottsága és Teológia és Keresztyén Egység Bizottsága évről évre megrendezi a PIKNIK – Ökumenikus zenés istentiszteletet, amely idén május 16-án, csütörtökön 17 órától lesz a MEÖT-székházban. |
május 16.Csütörtök Huszár Gál Könyvkereskedés (1052 Budapest Deák Ferenc tér 4.) 18:00 – 19:00 Könyvbemutató: A hallgatás terhe - A kollaboráció transzgenerációs hatásaiA Luther Kiadó május 16-án (csütörtökön) 18 órakor a Huszár Gál könyvesboltban mutatja be Joób Máté A hallgatás terhe - A kollaboráció transzgenerációs hatásai című kötetét. |
május 17.Péntek Evangélikus Országos Könyvtár (Budapest, VIII. Szentkirályi utca 51.) 14:00 – 15:00 Kiállítás az Evangélikus Országos Könyvtár BibliáibólAz Evangélikus Országos Gyűjtemény tisztelettel meghívja „Isten találkozásra hív szüntelen: utat mutatott, könyvet adott…” válogatás az Evangélikus Országos Könyvtár Bibliáiból című című időszaki kiállításának megnyitójára a Podmaniczky-Degenfeld Könyvtárba. |
május 17.Péntek Balatonboglár, evangélikus templom (Hétház u. 17.) 17:00 – Somogy-Zalai Egyházmegye elnökségének iktatásaA Somogy-Zalai Egyházmegye megválasztott elnökségét, Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna esperest és Végh Szabolcs egyházmegyei felügyelőt május 17-én, pénteken 17 órakor iktatják be Balatonbogláron, az evangélikus templomban. |
május 20.Hétfő Kossuth rádió 10:04 – 11:00 Evangélikus istentisztelet közvetítése a Kossuth rádióbanMájus 20-án, pünkösd ünnepének második napján 10.04-től istentiszteletet közvetít a Kossuth rádió a bakonycsernyei evangélikus gyülekezet templomából (Dózsa Gy. u. 1.). Igét hirdet Szarka István lelkész. |